Elhunyt Kocsis Zoltán

Hosszan tartó betegség után, 64 évesen hunyt el vasárnap délután Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar közölte a hírt, miszerint:  "A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen."

Kocsis Zoltán már régóta küzdött betegségével, októberben már le kellett mondania külföldi és hazai fellépéseit, orvosai több hónapos pihenőt írtak elő neki. Halálhírét az emberi  erőforrások minisztere, Balog Zoltán Facebook oldalán is megerősítette.

Kocsis már 3 évesen zongorázott, és 18 évesen országos ismertségre tett szert, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét. 21 évesen már a legrangosabb zenei kitüntetés, a Liszt Ferenc-díj büszke birtokosa volt, majd 25 évesen a Kossuth-díjat is átvehette, majd 2005-ban második alkalommal is. Külföldön is egyre nagyobb sikereket ért el, évek alatt a világ számos helyére meghívták, fellépett többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Royal Philharmonic Orchestrával és a Bécsi Filmharmonikusokkal.

1983-ban megalapította Fischer Ivánnal a Budapesti Fesztiválzenekart, majd 1984-ben az Érdemes művész címet, 1990-ben pedig a Kiváló művész címet is megkapta. 1987 óta pedig karmesteri pályája mellett komponált is.

Kocsis Zoltán 2012-ben átesett egy életmentő szívműtéten, és pár hónappal ezelőtt már arról nyilatkozott, hogy fel van készülve a halálra, de addig fog dolgozni, amíg bír.

 

http://nekrolog.blogstar.hu/./pages/nekrolog/contents/blog/31533/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?