Kevesebb jutott belőle nekünk, de több az emberiségnek

(Kálmán Rudolf professzor emlékére) 

Ő sem itthon szerezte meg a mérnöki Nobel-díjként emlegetett amerikai mérnöki akadémia Charles Stark Draper-díját. Neki köszönheti a világ a Kálmán-szűrőt. Ez a fantasztikus pontosságú matematikai módszer a mérési hibák kiszűrésére alkalmas. Milyen sorsszerű, hogy a háború elől elmenekült magyar család sarja az 1950-es évek végén a baltimore-i Research Institute for Advanced Studies nevű intézményben dolgozta ki ezt a később számos szakterületen felhasznált technikát. 

Az még viszonylag „érthető lenne” ha itthon épít karriert, hogy Kálmán professzor találmányát sokáig nem akarja elismerni a szakma. Ám ez vele az amerikai kontinensen is megtörtént. Amikor 1960-ban publikálta elméletét, az „A New Approach to Linear Filtering and Prediction Problems” című dolgozatot, akkor talán még ő sem sejtette, hogy munkája későbbi elismertsége után jelentős mértékben megváltozik annak a különböző szakterületekre, és bátran kimondhatjuk, a világra gyakorolt hatása, ami a mai napig érvényes. Az általa kifejlesztett szűrőt 1963-ban az ember nélküli amerikai Hold-szondánál használták első alkalommal, az űrben használatos eszközöknél a mai napig nélkülözhetetlen a módszer. 

Csak néhány a Kálmán-szűrő egyéb alkalmazási területei közül: hajók, járművek és precíziós műszerek vezérlése, a navigáció, a repülésirányítás, a nukleáris energetika, a rakétatechnológiák, a ma használatos gépjárművek, a GPS rendszerek, a radarok, vagy a légköri megfigyelések.

Kálmán Rudolf professzor szinte egész életét szülőhazáján kívül töltötte, mégis megőrizte a magyarságát. Amikor 2009. október 7-én átvette Barack Obamától a legjelentősebb amerikai tudományos elismerést, a Nemzeti Tudományos Érdemérmet, arra kérte a díj odaítélőit, hogy magyarul, ékezetekkel véssék a medálra a nevét.

Számtalan elismerése, díja mellett talán arra lehetett a legbüszkébb, hogy Andrew nevű fia követi példáját, ő a miniatürizálható műholdas rendszerek kifejlesztését tekinti tudományos szakterületének. 

A Budapesten 1930. május 19-én született Kálmán Rudolf Emil (Rudolf E. Kalman) amerikai magyar villamosmérnök, matematikus, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, 2010 óta az Óbudai Egyetem legelső díszdoktora 2016. július 2-án hunyt el.

A miénk volt és a miénk maradt.

Címkék: Halottaink
http://nekrolog.blogstar.hu/./pages/nekrolog/contents/blog/28464/pics/14679673629379894_800x600.jpg
Halottaink
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?